Keil Ernö Fúvószenei Egyesület

Keil Ernő

(1897-1984)

Keil Ernő a szudétanémet Johannesbergben látta meg a napvilágot 1897. április 26-án. Tizennégy éves korában kezdett el harsonát tanulni a presnitzi zeneiskolában. Zenei képzettsége révén az első világháború alatt a K.u.K. hadsereg egyik zenekarában szolgált az olasz fronton, és szabadsága idején, amelyet a zenekari tagoknak a hátországban -Magyarországon- kellett tölteni, érte őket a front összeomlása, és rekedt ő is hazánkban.

Szülőföldjére a csehek nem engedték vissza, de a fogolytáborban tengődő harsonásra felfigyelt a jó zenészeket kutató, budapesti operaházi impresszárió, és felajánlotta Keil Ernőnek a Magyar Operaházba való felvételét. Az Operaházban is felfigyeltek a fiatal Keil Ernő tehetségére, ösztöndíjasként elvégezte a budapesti Zeneakadémia harsona tanszakát 1920-23 között Trebuss Pál irányításával, és szerezte meg a művész-tanár diplomát. Negyven éven át volt az Operaház harsonása, és 1960-ban, nyugállományba vonulásakor, az "Operaház örökös tagja" címmel tüntették ki. Igen kevés zenésznek jut ez a kitüntető cím.

Operaházi működése mellett 1935-45 között a zenei konzervatóriumban tanított mint harsonatanár és a zenekari gyakorlat tanára. Hívő katolikus lévén 1926-tól a Regnum Mariánum Cserkészcsapat fúvószenekarát hívta életre, és volt karnagya mindaddig, amíg fel nem számolták ezt a katolikus egyesületet. Zenekarunknak - akkor még Ganz, majd Ganz-Mávag Fúvószenekar - 1954-től 1983-ig volt karnagya. Ekkor tette le végleg a karmesteri pálcát, elfáradva a felhőtlennek egyáltalán nem mondható élettől.

1959-től a Magyar Honvédség Zenész Tiszthelyettes képző Szakközépiskolába is meghívták tanítani. De zeneiskolát szervezett ő már a Regnumban is, és a mi zenekarunknál is. Sok kiváló zenészt képzett a magyar zenekultúrának, és nem túlzás azt állítani, hogy nem volt az országban olyan fúvószenész, aki valami módon ne került volna Keil Ernővel kapcsolatba.

Később, amikor munkássága Európa szerte ismertté és elismertté vált, felajánlották számára a prágai Zeneakadémia harsona tanszékének vezetését. Ő azonban nem fogadta ezt el, hálás volt az őt befogadó Magyarországnak.

Már az 1920-as évek elején elhatározta, hogy a "rezesbandának" aposztrofált fúvószenekarok tolmácsolásában megszólaltatja a szimfonikus zenét is. Számos fúvószenei átiratot készített magyar szerzők szimfonikus műveiből. Pl.: Liszt Ferenc több műve, Erkel operáinak nyitányai és áriáinak fúvószenei kíséretei, Bartók Béla: Magyar képek, Ránki: Pomádé király új ruhája, Dohnányi: Rurália Hungarica, Goldmark.: Sába királynője, Kodály: Háry szvitt.

Fúvószenei átiratai azonban kiterjedtek szinte valamennyi híres külföldi zeneszerző egy vagy több művére, a preklasszikusoktól a klasszikusokon át, a modern zenei alkotókra is.

Keil Ernő keze alatt egy-egy fúvószenei átirat úgy szólalt meg, akár Mozart vagy Beethoven, akár Csajkovszkij vagy Strauss, mintha szimfonikus zenekar játszott volna. Termékeny munkásságát hosszú élettel jutalmazta a sors. 87 éves korában hunyt el Budapesten. A Magyar Állami Operaház saját halottjának tekintette.

Keil Ernő volt a "Nagy Öreg", a fúvós muzsika mágusa, aki képes volt a vele szemben ülő zenekart karmesteri pálcájával, szuggesztív dirigálásával csodálatos hangzásra bírni, hihetetlen teljesítményekre serkenteni.